Főoldal
Istentisztelet: vasárnap 10.00 óra          Imaórák: vasárnap 9.15 és csütörtök 19.00 óra
2051 Biatorbágy, Lomb utca 2.

2014. április 23.

Hosszú ideje fontolgatjuk egy új gyülekezeti ház építését, mert létszámban és az  életvitelünk szempontjából is kinőttük a helyünket. 

Ez a terem egy kedves család otthonának alagsorában van, és a közösségünk növekedésére,valamint az életkor előre haladtára sem a négyzetméterek, sem a légköbméterek, sem pedig a lépcsőfokok nincsenek tekintettel. A közösségünkben több családalapító fiatal házas van, sok a kis gyermek, és a jelenlegi termünkben csak úgy férünk el, hogy a gyermekek ölben vannak.

Több próbálkozás és imádságos idők után -imameghallgatásként elfogadva- testvéri felajánlásból kaptunk egy építési telket a mostani gyülekezeti termünkhöz közel, a Biatorbágy Lomb utca 2-ben. Az új telek összközműves utcában van, ahol rövidesen aszfaltburkolatos út is lesz. 

A tervezési munkákat a nagy gyakorlattal rendelkező építész, Papp Gézáné és statikus férje vállalták. Ők több egyházi épületet terveztek már, többek között Biatorbágyon is. 

Az eddig elkészült vázlatok alapján a kétszintes épületben a gyülekezeti terem és a kiszolgáló helyiségek mellett több gyerekcsoportnak helyet adó kisebb terem kerülhet elhelyezésre. 

Szeretnénk, ha az épület minél több közösségi célt szolgálna, és otthont adna egy pezsgő, lendületes gyülekezeti életnek. Bízunk abban, hogy a fiatalok, a most még kicsi gyermekek az új megtérőkkel és hozzánk csatlakozókkal együtt a gyülekezetben otthonra találnak.

A gyülekezeti ház építésének szervezésére, bonyolítására megbízott csapat februárban kezdte meg munkáját.

Első cél volt a telek parkolóhelyekkel való bővítése, amit jogszabály ír elő.       Feladat teljesítve!
Jelenleg az adminisztrációs -bürokratikus- kötelezettségek, és a vízbekötéshez a vízakna kialakítása a feladat.

A telket itt láthatjátok a street view-ból kimásolva egy hideg téli napon készült képen.

telek

 

A szívünk hálával van tele, amiért ilyen közel került a 70 éve létező gyülekezetünk egy saját terem megépítéséhez!
Adományokat, vagy egyéb az építkezésre szánt felajánlásokat örömmel elfogadunk, miközben tudjuk,
hogy a feltámadt Krisztus Jézus nem kőépületben, hanem a megújult szívekben lakozik!