![]() |
![]() |
| "Mindennek a vége pedig már közel van: legyetek tehát bölcsek és józanok, hogy imádkozhassatok! Mindenekelőtt az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek, mert a szeretet sok bűnt elfedez. Legyetek egymással vendégszeretők zúgolódás nélkül. Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai: ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor az Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen." I. Péter 4,7-11 |
Erők és vonalak a Testvérgyülekezetben Kedves Testvéreink! Ismét országos találkozóra hívjuk a helyi Keresztyén Testvérgyülekezet kenyértörő férfitagjait. A találkozó 2009. november 28-án, (9:30-tól kezdődően) Biatorbágy városban lesz, a jelentkezők létszámától függő helyszínen. Erről később döntünk, és küldünk értesítést. A két terem lehetőség egymástól mindössze 100 méterre van. Az előadók témái: A Szent Szellem ereje (természetes és karizmatikus) Emberi hatalmak a közösségben (vezetők és szolgák) Az ellenállások szerepe, értéke (rendbontók és úttörők) A tanácskozás menete: Felkért előadóink felvezetik a témájukat, azután jelentkezéssel felszólításra hozzászólunk. Véleményünket az Igéből, és - a helyi szokások, hagyományok alapján - az életből vett tapasztalatokból alakítsuk, hogy ne sztereotípiákkal terheljük a rendelkezésre álló időt! Készüljünk fel arra is, hogy esetleg ellenvéleményekkel találkozunk majd, ami feszültséget kelthet ugyan, de a célunkat, a hosszú távú és gyümölcsöket termő párbeszédet előre viszi. Áttekintő napirend: 9:30 Érkezés, frissítők 10:00 Bevezető, Igei üzenet és imaközösség 10:45 Tanácskozás 12:50 Ebéd 14:45 Tanácskozás 18:00 A tanácskozás vége Jelentkezési határidő: 2009. október 5. Ekkor lezárjuk a létszámot, és ez alapján szervezzük a helyiséget, az anyagokat és az ebédet. A biatorbágyi gyülekezet szeretettel vállalja az anyagi kiadásokat, de lesz lehetőség az adakozásra. Elérhetőségeink: - E-mail: ktgybia@freemail.hu - Telefon: 20 539 2020 (Bolyki András) A találkozó a XXI. században lesz, de az információk ilyen-olyan okokból mégsem jutnak el mindenhova, ezért terjesszük a találkozó hírét, és nyugodt szívvel küldjük tovább a meghívót olyanoknak, akik esetleg nincsenek a biai testvérek listáján, nehogy bárki is kimaradjon, aki szívesen jönne! A Biatorbágyi Keresztyén Testvérgyülekezet presbitériuma:
|