Üzenőfal
Istentisztelet: vasárnap 10.00 óra          Imaórák: vasárnap 9.15 és csütörtök 19.00 óra
2051 Biatorbágy, Lomb utca 2.

Miért is fordulunk Isten felé?

 

"Aligha lehet hízelgő Isten számára, hogy a pokol alternatívájaként kell őt választanunk: de még ezt is elfogadja. A teremtmény önelégültségének illúzióját magának a teremtménynek az érdekében kell megrendíteni: s Isten "nem törődve dicsőségének csökkenésével", meg is rendíti azt a földi bajok vagy az ezektől való félelem által, s az örök lángoktól való rettegés által. Isteni alázatot emlegettem: hiszen nyomorúságos győzelem az, hogy csak akkor adjuk meg magunkat Istennek, ha a hajó elsüllyed alattunk; hogy csak utolsó menedékként fordulunk hozzá; hogy akkor ajánljuk föl neki azt, "amink van", amikor már nem érdemes tovább megtartani. Ha Isten büszke volna, akkor aligha egyezne bele ilyen feltételekbe: de nem büszke, megalázkodik előttünk, hogy legyőzhessen. Akkor is a magáénak akar bennünket, ha mi azt bizonyítottuk, hogy minden mást fontosabbnak tartunk nála, s csak azért jöttünk el hozzá, mert már semmi jobbra nem számíthatunk."

C.S. Lewis: A fájdalom (Harmat, 1993)

 

Jövel Emmanuel!

Az alábbi videót Beus küldte, köszönet érte!

 

 

Lackó igehirdetése

 

"A rossz is lehet Istentől" címmel, amely elhangzott a Szövétnek Keresztény Gyülekezetben.